A LED fényforrásokról mindenki tudja, hogy energiatakarékosak és környezetbarát világítótestek, de az utóbbi tulajdonságuk csak akkor teljesül, ha az élettartamuk lejárta után a megfelelő újrahasznosító folyamatba kerülnek.
A hagyományos hőizzók, magas fogyasztásuk, rossz energiahatékonyságuk miatt rengeteg elektromos energiát pazaroltak fölöslegesen, hiszen a mennyezet közelében, egy csillárban világítási célból használt fényforrás hőtermelését valószínűleg nagyon kevés esetben lehetett kihasználni. Egy olvasó-, vagy asztali munkalámpa leadott hője sem kellemes, főleg nyári hőségben. Azonban ezek a volfrám / halogén izzószálas fényforrások nem tartalmaztak a környezetet közvetlenül károsító anyagokat, bár senki sem szeretne a kertben sétálva egy öreg eldobott izzó üvegdarabkáiba lépni, mivel az komoly sérüléseket tud okozni, de a mechanikai sérülésen túl nem voltak különösen veszélyesek, mivel nem tartalmaztak veszélyes mérgező anyagokat. A hagyományos hőizzók környezet károsító hatása nem az izzó környezetében jött létre, hanem az elektromos áramot előállító különböző létesítményekben, például fosszilis tüzelésű hőerőművekben, ahol az izzó számára fölöslegesen elfogyasztott elektromos energiát is meg kellett termelni.
Elektromos áram előállítása és a szén-dioxid kibocsátás
A hőizzókat lassan elkezdték leváltani korai vetélytársaik az alacsony nyomású gáztöltetű fénycsövek, amelyek a köznyelvben neoncső néven terjedtek el. A fénycsövek ahhoz, hogy megfelelő hatásfokkal tudjanak üzemelni, a belső gáz töltetüket higannyal kellett keverni. A fénycsövek normál használat estén nem veszélyesek, azonban gyakran megtörtént, hogy mind az üzembe helyezés előtt, mind a használat során, mind az elöregedett, fényforrások tárolása és szállítása közben eltörtek és a belső töltet kikerült a környezetbe amely ezen veszélyes mérgező anyagok, például a higany szétáramlását okozta. Sok esetben illegális hulladéklerakatokban utcai kukákban és számtalan más helyen találkozhattunk-, és sajnos még mind a mai napig (cikk írásának ideje alatt) találkozhatunk ezekkel a fényforrásokkal, illetve azok törött darabjaival.
Kidobott, elhasznált fénycsövek
A fénycsövek mellett, azok kistestvérei a kompakt fénycsövek is alacsony nyomású higany tartalmú gáztöltetű világítótestek. Ezeket a fényforrásokat sok helyen CFL néven az angol rövidítésük alapján említik.
CFL – Kompakt fénycsövek
Szerencsére a kompaktfénycsövek méreteikből adódóan kisebb arányban törtek el, ám aki erre nem figyelt és csak egyszerűen mint egy elhasznált konyhai papírtörlőt eldobta a kukába, az nagy eséllyel indulthatott volna dobogós helyért egy környezetkárosító versenyen.
Tegyünk itt egy kis kitérőt!
Fontos megjegyezni, hogy mivel a hagyományos izzószálas fényforrások, más néven hőizzók meleg fehér fényt bocsátottak ki, addig a fénycsövek nem termeltek nagy menyínségű hőt és inkább hideg fehér fényű változatok készültek és ebből adódóan sok felhasználó azonosította a hideg(-ebb) fénycsöveket a hideg fehér fénnyel a hőizzókat pedig a meleg fehér fénnyel, azonban a fény színhőmérséklete fordítottan arányos a hőmérséklettel.
Így alakult ki az a tévhit, hogy a hideg fehér fényű fényforrások alacsonyabb fogyasztásúak, azonban CFL, valamint LED fényforrások esetén fény színhőmérsékletének egyáltalán nincs közvetlen összefüggése a fényforrás által termelt fölösleges hő mennyiségére. Na de térjünk vissza a környezetkárosító hatásra.
A CFL fényforrások és a fénycsövek közvetlen környezetkárosító hatása viszonylag magas (volt), mivel a higany általános előfordulási mennyiséghez képest extrém sok higanyt tartalmaztak. Ezek a fényforrások már levettek egy adag terhet az elektromos áram előállításáért felelős erőművekről, mivel energiahasznosításuk viszonylag jó volt, azonban véletlen balesetekből adódó törések, valamint gondatlanságból eredő hibák miatt károsították a közvetlen környezetüket, viszont nem volt megfelelő alternatíva a kiváltságosukra, amíg a 2000 év környékén a Philips megalkotta az első nagy teljesítményű (1Wattos) LED chippet és a fény előállítására egy új (de már rég ismert eszköz) vált elérhetővé szinte mindenki számára, megfelelő teljesítménnyel.
Az első LED fényforrások szintén hideg fehér fénnyel készültek, de itt sem a hőtermelés miatt, mivel ahhoz ezen fényforrások esetén nincs köze a színhőmérsékletnek. A megfelelő színhőmérséklet előállításáért az SMD chip belsejében található aprócska gallium-arzenid kristályt lefedő lumineszcens anyag felel, amely hasonló tulajdonságokkal rendelkezik mint a fénycsövek üvegfalainak belső oldalán látható fénypor.
A lumineszcens anyag továbbfejlesztéseivel a mérnökök elérték, hogy képesek előállítani azonos hatékonysággal üzemelő meleg-, természetes-, és hideg fehér fényű LED fényforrásokat.
A LED fényforrások a gáztöltetű fénycsövekhez hasonlóan alacsony energiafelvételű világítótestek és nem tartalmaznak mérgező, környezetkárosító anyagokat, azonban ugyanúgy mint minden használati tárgy esetében így ezek elhasználódása után, élettartamuk lejártát követően fontos, hogy hová kerülnek.
A LED fényforrások alapvetően műanyagot és egyes típusok alumíniumot, tartalmaznak, de formai kivitelüktől vagy felhasználási területüktől függően nagy mennyiségben egyéb fémeket például acélt is tartalmazhatnak, valamint a belső elektronika, a nyomtatott áramkör rezet, ónt. A LED chipek tulajdonsága, hogy közvetlenül nem üzemeltethetőek a hálózati 230 Voltos feszültségről ezért minden fényforrás amely közvetlenül hálózatra csatlakoztatható a burkolat alatt, valahol, sok esetben elrejtve de megtalálható egy feszültségillesztő áramkör, ami ellenállásokat kondenzátorokat és integrált áramköröket tartalmazhat.
Aki már LED fényforrásra váltott, az egyértelműen részt vesz az ökológiai lábnyomának javításában. Ha nem, akkor soha nem késő jó irányba mozdulni a bolygó érdekében. A LED sokkal hatékonyabb, mint az izzólámpák vagy a gázkisüléses fényforrások. A LED-ek hosszabb élettartamúak, ezért nincs szükség azokat olyan gyakran cserélni mint elődeiket, így összességében az élettartamra kivetítve az előállításkor keletkező szennyezőanyag is kevesebb. A LED fényforrások vagy azok csomagolásai általában tartalmazzák a kukába dobni tilos feliratot, ábrát.
WEEE jelölés a LED fényforráson
Ez azt jelenti, hogy azokat nem szabad a szemétbe dobni, hanem újrahasznosításra előkészített tárolókban kell elhelyezni.
A LED fényforrás tehát rengeteg, a Mengyelejev táblázatban felsorolt értékes anyagot tartalmaz ezért nem szabad csak úgy kidobni a sarki szeméttárolóba ahová séta közben a fagylalt vagy a csokoládé lebomló organikus csomagolását dobnánk. Ahogy a PET palackokat, az alumínium üdítős dobozokat és más újrahasznosításra szánt dolgot a megfelelő tárlóba helyezzük, úgy a LED fényforrásokat sem szabad a lebomló hulladékok közé tenni.
Mint már említettük, a LED-ek nem tartalmaznak veszélyes anyagokat nagy mennyíségben. Azonban mint a legtöbb elektromos áramkör így a LED fényforrások is ritka fémeket és egyéb értékes anyagokat tartalmazó alkatrészekből készülnek, amelyeket érdemes újrahasznosítani, akkor is ha jelenleg nincsenek speciális nagyobb programok a LED újrahasznosításához, azonban az EU legtöbb országában vannak olyan bizottságok, amelyek gondoskodnak az elektromos és elektronikus hulladékok szabályozásáról. A LED fényforrásokat úgy kell kezelnünk, mint az általános elektronikai hulladékokat.
Elektronikai hulladék gyűjtő
A LED fényforrásokról csak akkor jelenthetjük ki, hogy környezetkímélő világítótestek, ha élettartamuk lejárta után megfelelően kezeljük és az elektronikai termékeket tartalmazó gyűjtőben helyezzük el.
Figyeljünk oda ezekre a fényforrásokra nem csak a vásárláskor, de akkor is amikor megválunk tőlük. Helyezzük el a hulladéktároló megfelelő gyűjtőjében vagy vigyük be egy elektronikai termékeket vagy fényforrásokat forgalmazó üzletbe ahol új fényforrás vásárlása esetén készségesen segítenek és átveszik, majd elhelyezik azt a saját újrahasznosításra váró hulladéktárolóikban.