Betiltották a hagyományos izzókat



Az Európai Bizottság döntésének eredményeként betiltották a halogén izzókat, a jövő fényforrása tehát a LED.

Hagyományos izzó

Közel hatvan évvel ezelőtt elkezdtük otthonainkban használni a halogén izzókat, most viszont ez a technológia már a múlté. Lehet, hogy a hagyományos wolframmszálas és a halogén izzó nemsokára már csak történelem?

A technológia fejlődésnek köszönhetően az  Európai Bizottság  egy tíz évvel ezelőtti döntése értelmében, hivatalosan 2018 szeptember 1-től Európa-szerte betiltotta a hagyományos fényforrások használatát, így ezeket energia-hatékonyabb LED-ekkel kell helyettesíteni.

Tehát 2018 szeptember 1-én nem csak az őszi szellő első fuvallatait érezhettük és nem csak az iskolakezdés ideje jött el, hanem a visszaszámlálás is elkezdődött a hagyományos izzók számára. Kijelenthetjük, hogy ettől az időponttól kezdve egy új korszak indul a világítástechnikában. A halogén izzókat ugyanis végleg betiltották a teljes Európa Unió területén.

Eljött tehát az idő amikor a LED végleg letaszította a trónról a wolframszálas és a halogén izzókat? Még nem teljesen, de folyamat már elkezdődött és visszafordíthatatlan hiszen a LED-ek sokkal környezetkímélőbbek és a fogyasztásuk is sokkal alacsonyabb.
De van egy jó hírünk azok számára akik még szeretnék egy ideig élvezni a hagyományos izzók múltidéző hangulatát, ugyanis ezek a fényforrások nem tűnnek el egyik pillanatról a másikra a boltok polcairól, habár nem lehet többé halogén, normál és gyertyaizzókat előállítani, illetve továbbértékesítési céllal importálni, de az eddig felhalmozott készleteket, minden kereskedelmi raktáron maradt hagyományos izzót továbbra is árusítani lehet még a készlet erejéig.

A törvényi tiltásban is van egy kis engedmény, ugyanis a LED izzók (bár a köznyelvben ez az elterjedt kifejezés de ez a megnevezése nem helyes), tehát a LED fényforrások felépítésükből adódóan nem használhatóak csak körülbelül 60C hőmérsékletig, magasabb hőmérsékleten a felhasznált műanyagok megolvadnak és a fényforrás meghibásodik. Léteznek üvegburás úgynevezett LED-filament izzók melyekben nem SMD LED chipek kerülnek elhelyezésre hanem úgynevezett COG chipekel készülnek amikről tudni kell, hogy egy üveglapra szerelt tokozatlan LED sorozat, de ezek sem bírják az 50C fölötti hőmérsékletet. A törvényalkotóknak tehát engedniük kellett és meghagyni a használati és ezáltal a gyártási jogot is a hagyományos izzók egy nagyon kis csoportjának. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy de hol van szükség magasabb hőmérsékletet elviselni képes fényforrásokra. A válasz nagyon egyszerű ott lehet otthonainkban is az az eszköz amiben néha magas hőmérséklet uralkodik és mi mégis szeretnénk bepillantani, ellenőrizni, hogy mi is történik odabent. Igen, ez az eszköz a konyhai sütő. A hagyományos izzók egy része tehát kegyelmet kapott és még egy ideig ott láthatjuk ragyogni fényüket a sütőink belsejében.

A hivatalosan elfogadott mérések alapján a wolframszálas és a halogén izzók körülbelül ötször annyi energiáját fogyasztanak mint modern utódjuk a LED fényforrások. A hagyományos izzók fokozatos megszüntetése csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást, aminek eredményeként a szakemberek a mostanihoz képest évi körülbelül 15 millió tonnával kevesebbet remélnek. A fent említett mennyiség megegyezik Portugália éves villamosenergia-felhasználásából eredő, szén-dioxid kibocsátással, írja egyik cikkében a The Guardian.

Szénerőmű

Egy neves gyártó nemrégiben nyilvánosságra hozott egy a Britt otthonokban tett kutatási eredményt ami szerint a vizsgált területen a lakások egyenként közel tíz olyan hagyományos izzóval rendelkeznek, amelyek 3 órát világítanak naponta, ezeknek az izzóknak a cseréje háztartásoknak évi nagyjából 40 ezer forintnyi megtakarítást jelenthet majd.

A következő nagy lépés a hagyományos izzók tekintetében az átlátszó tűlábas (ezek pl. a G4 és MR16 típusú izzók) halogén fényforrások kivonása ami várhatóan 2020-tól kezdődik majd. Nincs információ viszont a GU10 típusú izzókról amelyek hasonlóan az MR16-os fényforrásokra a spot lámpák világítóeszközei, illetve az utóbbi időben oly divatossá vált Edison izzók (nem a LED-es) amelyek hagyományos szénszálas kivitelben kerülnek gyártásra. Ez utóbbi típust sok esetben nem is mint fényforrást, hanem mint dekorációs eszközt árusítják.